Bolondok hajója

Bocsásd meg...

Bocsásd meg a lelkem,

bocsásd meg, hogy érzek,

bocsásd meg, hogy ember vagyok,

és bocsásd meg, hogy nézlek.

Bocsásd meg, hogy az alma

kerek, piros: de bele van szarva

bocsásd meg gyalázkodó, néma imáim

bocsásd meg, rejtett, ócska hibáim.

Bocsásd meg, és tudd, ha lehetne

szívesen nem-lennék ember:

lennék inkább gép, robot, mihasznán ketyegve,

mint ki sorsával szembenézni nem mer.

Emberi a szépség, emberi a jóság:

de emberi a vétség, és emberi a rútság:

kigömbölyítjük a kocka-világot

de szívünk színei hozhatnak átkot

Szabadságunk ára a pokol összes íze

szánk szélén, keserűen ülve

szemünk tükrében ott a könnyfátyol

egymást bántjuk, ó ember, menekülj e világból.

Önmagunk árnyékai vagyunk

Önmagunk árnyékai vagyunk

himlőhelyes árvái egy hajdanvolt dicső világnak

sekélyes lelkű, tonnát vonszoló, egykedvű lények

kiknek hangját a szürke köd törné meg

ha szólnának

de nem szólnak

JAJ!

Mert tompán megy tovább az élet

nem az idő múlik, hanem mi kopunk bele

és hopp! bár a fájdalom idebenn végtelen

hopp! ugyanúgy megy tovább minden

a mellkasom még emelkedik, és az orromban

még himbálódzik a szőr

még nézek, ámbár nem látok

nyugtató? kóma? mélabús átok?

kitörést már nem várok

egykedvűség, néma, hamuszürke napok

fel sem tűnik, hogy nem adok, s nem kapok

megszokjuk, beletörünk, elhajlunk benne

felfogjuk, átéljük, mintha ez normális lenne

fel sem tűnik! megszokott dolog

hogy nem hullanak ránk a csillagok

csak a szaros eső esik a szemünkbe

azért mindig jön a tavasz hullaszín telünkre

de nem hoz mást, csak rég emlékek hadát

mikor virágba borult a szív, s feledte minden baját

mikor repültünk, és szálltunk a széllel

lelkünk hova? Ó! a mindenségig ért fel

csillogó szemmel néztünk előre, s látva

életünk szépét, hittük, hogy játszva

eltelik majd idő, s mi a mennyekbe szállunk

de porba hullott minden, s elvágták a szárnyunk.

A.P. Csehov: A három nővér - Nemzeti Színház

Mi végre való az orosz dráma?

S  mi végre vagyunk a világon?

Benyomások Csehov: A három nővér után

Gondolatok ezrei cikáznak a fejemben. Csehov a századelőről visszaköszönve bemutatta a konyhámat, a hálószobámat és a munkahelyet, úgy, mintha távcsövet adtam volna a kezébe, és átlátna a falakon, bemutatott rokonokat, családtagokat, élethelyzeteket, barátokat és ellenségeket. Amit bemutatott: az az emberi élet. Párkapcsolati téren felráz, mint Csernus – elnézést a hasonlatért – de kiterjeszti az egész életre, és – remek színészeinken át – szeretetteljes, dörgő atyai hangja száz év távlatából szól hozzánk: „Élj jól! Ne csak úgy látsszon, mintha élnél. Segítek Neked!” ..és valóban segít. Rámutat kicsinyességünkre, gyávaságunkra, megmutatja, hogyan dugjuk fejünket a homokba, és hogyan vágyódunk el a saját magunk teremtette silány életünkből, ahelyett, hogy változtatnánk rajta! Mennyire jó ember! És micsoda ütést képes bevinni még mindig! Az emberiség büszkesége, aki nemcsak segíteni akart, de még száz év távlatából is tud nekünk, és utat mutat.

Értékes az életed? Szereted? Minden reggel jó érzéssel mész a munkába? Értelmes munkát végzel? Alkotsz? Boldog vagy? Eszméid szerint élsz? Őszinte vagy? Azzal vagy, akit szeretsz, és valóban szereted? Fejlődsz? Gerinces vagy? Tudod, hogy merre tartasz, és az a jó irány Neked? Megtaláltad az utad, ami boldoggá tesz, ÉS megvan benned az egyensúly? Semmi nem hiányzik az életedből? Művészet, tudomány, hivatás, tanulás, sport, család, gyerekek, szülők, minden rendben van? Ha a Te élet-modelledet venné át 200 év múlva valaki: örülnél neki? Boldog lenne az az ember, ha úgy élne, mint Te? Mit tanácsolnál neki? Min változtasson? Mit csinál jól? Büszke lennél rá, ha látnád? Ha tudnád, hogy az élete minőségét Neked köszönheti? Úgy érdemes élni, hogy az lehess, mert a mi életünk készíti elő a jövő nemzedékekét, közvetve és közvetlenül is. Csehov tett érte, hogy kiírtsa az emberek lelki szenvedéseit, tett érte, hogy 2-300 vagy 1000 évvel később, már másmilyen minőségben éljenek az emberek – és példát is mutatott tartalmas életével. Csak remélhetjük, hogy boldog is volt közben, mert véleményem szerint az emberi élet két célját: a boldogságot és a pozitív alkotást akkor egyetemesen magáénak mondhatta – vagy mondjuk úgy, hogy a munkát és a magasztos dolgok szeretetét?

Élsz, vagy csak úgy tűnik?

Mindenkinek meg kell találnia a maga élete értelmét, ami a saját magyarázata, ami a szenvedéseihez is erőt ad. Enélkül elveszettnek és céltalannak érezzük magunkat a világon. És kell rendelkeznünk annyi aktivitással és motivációval, hogy célunkat végig is tudjuk vinni, vagy legalábbis életünk végéig szűnni nem akaró lelkesedéssel tudjunk törekedni rá. Ebben az esetben jobb egy rossz cél, mint a céltalanság.

Az élet irányít Téged, vagy Te az életet? A pozitív gondolkodáshoz és az akaraterő szerepéhez, mint modern gondolatokhoz is elvezet ez. Légy az életed kormányosa! Ne sínylődj vidéken, ha Moszkvába vágysz, ne menj hozzá olyanhoz, akit nem szeretsz, ne félj megvalósítani az álmaid, ha tudós és tanár akarsz lenni Moszkvában, ne félj elválni, ha rossz a házasságod, és így tovább! Ne légy gyáva, élj!

Nincs szomorúbb, mint egy kisstílű elképzelések nyomán leélt élet. Valósítsd meg az álmaid! Méghogy ebben a műben nem történik semmi? Ötpercenként fájlaltam, hogy nem tudom megjegyezni szóról-szóra a dialógot vagy a monológot, három percenként estem mély gondolkodóba a hallottak révén...”jó Neked, csak ne kéne nézni..folyton azt, hogy hogy kéne élni” – hát akkor nézd az ellenkezőjét, hogy nem kellene – és ismerj magadra! Nézd meg Csehovot...

Az ember akkor boldog, ha saját vélt vagy valós szintjénél magasabb célokra törhet, magasabb eredményeket érhet el, ha értelmesen töltheti az idejét (struktúrális cselekvés-éhség), ha hasznát látja életének, munkájának, ha boldog lehet, ha fenn tudja tartani az egyensúlyt, ha magánélete őszinte – bár a magány rosszabb mint az unalom – azért ezt ne vegyük életvezetési tanácsnak.

Az ember boldogságát a céljai elérése felé vezető úton kell megtalálnia, folyamatosan, és nem a célban, mert cél mindig lesz másik. A folyamat – Madách – ami közben boldognak kell lennünk: buta példával ahogy a cégeknek is folyamatos működésük közben, gazdasági termelés mellett kell újabb és újabb fejlesztéseket, innovációkat megvalósítaniuk – sohasem állhatnak le (micsoda párhuzam!)

Magasztos célja a művészetnek, elérni az emberek boldogságát, de mi lehet ennél szebb cél? Micsoda humánum. És mennyi mindenhez kapcsolható...kalapot le uram, és kalapot le, hölgyeim és uraim, akik a ma este színielőadásával megörvendeztettetek engem, remélem, hogy Ti is élveztétek, Ti is tanultok belőle, a helyeteken vagytok, és boldog az életetek...megérdemlitek.

Ma este alkotnotok nagyot sikerült. Nyomot hagyót. Akkor is, ha életünk s céljaink lehet, hogy a jövőben majd nevetséges semmiségek lesznek...hiszem, hogy van jövő, s ha hitem van, már nem vagyok egyedül (Vajda János után szabadon).  Legyen mindenki ilyen nyitott, legyetek nyitottak egymásra, beszéljétek meg, ne kommunikáljatok, az nehéz, beszélgessetek, őszintén, és hittel...vigyük előrébb ezt a sárgolyót egy kicsit. Belülről. A szívünkből. Én nem Új-Zélandra szeretnék eljutni: hanem a saját lelkembe szeretnék utazni: átlátni, megérteni, kijavítani, ha kell...sokkal nagyobb boldogság, mint bármilyen más utazás lehetne. Sokkal nagyobb várható eredményekkel. És ha kell: ebből őszintén kijavítani az egész életemet.

Versinyin

http://www.nemzetiszinhaz.hu/eloadasok/index.php?performance=149

Időpontok

2011. május

2011. május 10.

2011. május 18.

Mint a sárban talált gyöngyvirág...

Az emberek nagy része
manapság nem éli valódi életét.
Egy ál-élet az, amelyet az emberek
folytatnak, telve hazugságokkal,
gonoszságokkal,
...nyomorúságokkal. Igazi életüket
álmukban élik az emberek,
amikor olyan jóságosak lesznek
valamennyien, mint azok a
szegények, akik a hajnali miséket
látogatják.
Krúdy Gyula

Agybugyor

Tétova tangó tercel a tájon:
magamat, vajon, hol is találom
Szédülök, s újra úrrá rajtam a rettenet:
merre induljak, s hol kell állni meg

Ki mellett érkezem majd léha célba árván:
elfelejtem-e utam, s érzékelem azt kábán
hogy nem ide születtem, ó nem, s látván
itt is idegen vagyok, elemészt a bú bánván

hogy a világon otthon lenni nem tudok
csak ha megkönyörülnek rajtam az angyalok
és megadják nekem mindazt, mire vágyom
bort, szabadságot, verset, s legyen kivel hálnom
vagy szétszabdalják bűnös, töppedt lelkem
s kívánságom kiáltani többé nem is mertem.

Új unalom és képek

Nihilista csend, a fehér papíron még tétován
látszik a betűméret.

Csak itt ülök árván, sárga vésszel veszve:
arcomon bíbor, vörös kis üvegecske
itt fekszem némán, az arcom előtt sátor
kiömlött a vegyszer, a szívem elvált magától.

Föld karcol a körmöm alá sajgón
Arcommal szántom fel a rögöket
Tétova, szűnni nem akaró kínnal
Emésztem a számba került szennyeket.

Narancs nap nem virrad a felhők között:
a táj lassan árnyba borul, a nappal elköltözött:
itt fekszem a porban, sárban, koszosan, látván
lelkemből az Isten kihunyt, s újra ég a Sátán.

Zátonyra futott lelkek

Minden hétfő maga a méreg
Füstös, ködös,  városi féreg
büdös, piszkos, korhadó ének
nyikorgó ajtó, üres fészek
az aluljáróban koszos képek
valahol távol felsír egy élet.

Ebbe születtél, nyomorgó lélek
ezt az igát viszik egyre a népek
ebből a kerékből én most kilépek
átadom végre lelkem a zenének.

Ahogy halott fa törzsén a kéreg
nem mutat semmit, hogy pénzben mit érek
ha örökre elrepültek felettem az évek
megbánom nagyon, hogy nincs mit meséljek.

Nem jöhetnek erre logikus érvek
de ha jönnek is, mi a fenének
a boldogság lenne értelme a létnek
Ha boldog nem vagyok, ugyan mitől féljek?

Ha pedig az leszek, szállhat újra az ének
Betömődnek lelkemen a lyuggatott lékek
Szabadságom előtt nincsenek többé fékek
S nem úgy élek már, mint a szorgos kis méhek.

Hazug életet kávéházi csöndre cserélnék

Vágyom rá, hogy az élet lassú és színes legyen
Hogy a körforgás néma, s a tömeg sodrás helyett
Türelmesen, léhán várjon, s jöjjenek vissza a képek
mint gyermekkoromban, Istenem, milyen édes
emlékeimben a felhők még oly lassan úsztak
s értelme volt minden szép szónak, gondolatnak

mára mi maradt? hazug és rideg
kígyók vesznek körül, kiknek nyelve hideg
megfojt az élet monoton szürkesége
lelkem belül rohad, s elveszik értéke

Olyan szárazak a szavak - sötétek a fények,
a színek nem látszanak, a gyertyák nem égnek
hiába mázas a váza, belül a lélek árja
elapadt, s megváltását várja
csöndes búval tekint a néma világra.

Kiszáradok!! Hát nem érted? Nem helyettesíti semmi
a pirosat, a zöldet és a kéket: színek nélkül meghalok,
zene nélkül megfulladok, füves rétek nélkül sorvadok,
hegyvidék nélkül sírhatok, vízcsobogás nélkül írhatok
bármit amit akarok, mert nem lesz dallama és füle,
és nem hallgatja meg úgyse senkise.

Páncéljában a magányos lovag csatába megy
s ernyedten hullik össze, mert mégoly merev
a nádszál a mocsár partján, mint hajlékony sellő lengedez
s nem bánthatja sem kín, sem ármány, mert helyén van s
másképp nem tehet.

Cigarettázva akarok sétálni a hóban, piros lámpát bámulni
egy füstös csehóban, papírra vetni mindent, mit a lelkem diktál:
vízparton ülni, némán, boldog csendben, befelé figyelve, s nem
Úszni a rettenetben: erdőben csatangolni, lassún, kényelmesen,
cédán, s a napra nevetni, Istenien, áldván: táncolni sötét helyen,
futni meztelenül a réten, koldulni a híres-neves Velencében:
rettegek, hogy élet-börtönömben szorongva a jövőre várva
elszalad mellettem az élet, eliramlik belőlem az áldott lélek
s bár utókorra hagyok megannyi észt, erőt és tapasztalatot:
elpocsékolom a legnagyobb kincsem, melyből több az ég alatt nincsen
s bár legyek a világ ura, vagy a legnagyobb király:
boldogtalan maradok, mert a szívem silány
kalodába zárva őrzi sok gonosz kis kobold
nincs egyetlen erő, mely innen kiold
s a felelősség, a kötelesség, és minden egyéb embertelen rettenet
gúzsba köti mindörökre árva kicsi szívemet.

De hol marad a szeretet? A báj? Az őszinteség? Az érzelem?
Legyőzni mindezt már úgy érzem végtelen
hosszú, sötét, poros úton sikerült
elnyomni magamban mindent, mi valaha menekült
De ha egyszer kitörök, majd ész nélkül élek
Kávéházak sarkában örülök minden feketének
Sosem megyek haza, a világ csavargója leszek
Ahol ébredek, ott lakom, s amit találok, azt eszek
Vidám lesz a szívem, őszinte és tiszta:
Előző életemre részegen, se józanul
nem gondolok vissza.

Tollat, papírt kérek, időt, szeszélyt, művészi létet:
szívet a szívnek, időt a létnek,
szemnek a képet, zenét a siket fülnek:
hogy leírhassam Nektek, milyen az a piros
hogy megjárhassam a poklot, hol semmi sem tilos
hogy szerethessem magamat, mint mást
s lássam úgy az életem, mint egy csoda-áldást

Ne nyomorodjunk meg és ne féljünk!
Saját magunk a legnagyobb ellenségünk
Tegyük meg, mit a szívünk diktál, ne legyünk hűtlenek
Erőnk csak ebben a harcban mutatkozik meg
De ha mégis elnyom minket a szürke, csöndes unalom
Tovább nincs már út, csak egy vár ránk: a sírhalom.

Mit várhatunk az élettől?

Mit várhatunk magunktól és az életünktől? Hogyan csaphatunk be másokat? Vagy magunkat? Hogyan árthatunk magunknak vagy másoknak? Hogyan lehetünk őszinték, vagy hogyan hazudhatunk? Mikor követünk el bűnt, ha követjük, amit a szívünk diktál, vagy ha sárba tiporjuk? A körülmények áldozatának tekinthetjük magunkat, vagy saját önzésünkben kell keresnünk a bűn forrását? Mi a felelősségünk a szívünk parancsai felett? Mit ígérhetünk egy kapcsolatban? Olyat, ami irreális, és később nem tudjuk betartani, vagy olyat, amitől a másik örökre távol marad tőlünk? Hogyan kényszeríthetjük magunkat a társadalmi normák felé? Hogyan felelhetünk meg nekünk kedves emberek elvárásainak úgy, hogy mi magunk se dögöljünk bele? Megélhetjük a szerelmet újra és újra, eldobva egykori rajongásunk tárgyát, mint egy megunt tárgyat? Vagy el kell utasítanunk az újat, és beleülni a meleg, kellemes fosba hogy ne bántsunk senkit egy életen át? Kinek teszünk jót ezzel? Ígérhetünk-e örök szerelmet valakinek, ha az előzőt sem tartottuk be? Bízhat-e bennünk az, aki már mellettünk van lélekben, holott talán még máshová tartozunk? Hogyan boríthatunk fel a saját önző érzelmeinkkel egy olyan felelős életet, amely emberek ezreinek a sorsáért felel? Mit minek rendelhetünk alá? Ostoroznunk kell magunkat szemétségünkért, furdaljon bennünket a lelkiismeret? Vagy tudjuk ezt be az emberi természet sajátjának? Vagy valahol középen van a helyes út? Lemondhatunk egy új szerelemről, képesek vagyunk-e rá, azért, hogy fenntartsunk egy kellemes, kedvező, baráti állapotot valakivel egy életen át? Ezt jelenti a hűség és a kitartás, ez lenne a megbízhatóság? De a másik vágyna erre? Mit ér mindez, ha a szívünk már nincs ott? Anyagiakat? Biztonságot? Kényelmet? Erről kell szólnia egy emberi kapcsolatnak? És éhen marad a lélek? Hibásak vagyunk azért, ha a szívünk már másra vágyik? Vagy ez csak fegyelem kérdése? Fegyelmezzük magunkat a természetünk és a vágyaink ellen? Kinek az érdekében? Miért kell elválni? Miért fáj minden elválás? Miért olyan jó minden új kezdet? Miért erőszakolja meg magát mindenki? Miért vagyunk ilyen önzők? Miért nincs egy egyértelmű útmutatásunk, egy tanításunk, egy kézikönyvünk ilyen helyzetekre? Miért nem tudunk ilyen problémákkal szakemberhez fordulni? Az üzleti élet fekete és fehér, a magánélet miért színes? Segítség...nincsenek válaszaim....szőnyeg alá söpört problémáim vannak, vergődő problémák, lelki terhek...és ugyanakkor irigylem a saját problémáimat...nem értem, miért nem szabad a lelkünk, miért, miért, miért....miért kellenek érzelmek, mi értelme az értelemnek, hol az utam, azon vagyok-e, miért írok, és miért ide...miért fáj és miért nem, és mit akarok....segítség....miért vagyok felelős? Mit kell ilyenkor csinálni? Miért ilyenkor jönnek belőlem a versek, és miért van az, hogy átfolynak rajtam, vagy leírom azonnal,  vagy soha többé ugyanazt mégegyszer nem tudom reprodukálni, azonnal elfelejtem a rímeket, szavakat....lehet hogy az érzelmek az értelem egy magasabb szintjét képezik? Mint a sakkmestereknél az ösztönös megérzések egy tudásszint felett, ami már kifejezhetetlen? Vagy a pókerversenyzőknél? Lehet, hogy amikor a tudásunkkal "Kiemelkedtünk" az állatvilágból, valójában nem kiemelkedtünk, hanem visszasüllyedtünk? Lehet, hogy az értelmek egyetlen célja az érzelmek kiszolgálása? Az érzelmek értelmét majd több száz év után fogják felismerni kutatóink, rámutatva arra, hogy agyunk szabad kapacitását felhasználva érzelmeink általunk fel nem fogható módon - akár egy mennyei parancsra - mindig a legjobbat és a legmegfelelőbbet diktálják nekünk, olyan szinten, ami ésszel el nem érhető? Vagy rájönnek, hogy az érzelmek csak evolúciós csökevények, melyeket ki kell pusztítani az értelem korlátlan térnyerése érdekében? Amik csak visszavetnek, hátráltatnak, és problémákat okoznak nekünk feleslegesen? Milyen utópisztikus jövőkép ez? Egy lépés a kollektív tudat innen...és megszűnik az egyén. De az már maga a halál?

Itt vagyunk, hogy boldogok legyünk, boldoggá tegyünk, alkossunk, előre menjünk? Hiszem, felvarrattam, ezen az oldalon állok. De mi lesz utána, totális értelmetlenség nem lehet...hol fognak találkozni a lelkeink? És ott is valakié leszünk? Ott is féltékeny lelkek csatáznak majd értünk? Ahol egyszerre, egy időben jelenik meg életünk összes szereplője? Táncolunk és mulatunk majd velük korlátlan boldogságban, vagy megkeserítik életünk az okozott fájdalmak miatt?

És az én kis szerény életemben most mit csináljak?????

Üljek a kényelmes kis életemben, vagy kicsit borítsam fel, vágjak bele a forró, meleg, kalandos, szeretetteljes ismeretlenbe, ami annyi izgalommal és bőséggel kecsegtet?

Aki sokat szeret, sokat szenved. Aki megalkuszik, az nem. De ha középen maradunk, se föl, se le nem megyünk. Ha viszont fölmegyünk, néha le is fogunk esni. Nem szimpatikus, de ez van... és mit tehetünk azért, aki ennek az áldozatává válik? Az ő szenvedéséért is mi vagyunk a felelősek. Ezt hogyan vállalhatjuk fel? És nem fogjuk-e később megbánni, hiszen nem is akartuk bántani? Mi van ha nem jön be az új, és mennénk vissza a régihez? Mondjuk erre kicsi az esély...és mi van, ha visszavonhatatlan sebeket okozunk valakinek, akit szeretünk? És mi van, ha boldogtalanná teszünk valakit és magunkat is? És ez mitől függ? És egyáltalán lehet ilyen általánosan fogalmazni és válaszokat várni? És mi van, ha kegyes hazugságokkal hidaljuk át az egészet? És mi van, ha kivonjuk magunkat a képletből, és elmegyünk valahová egyedül, hogy tisztán lássunk? és mi van, ha egyenesen Istentől kérünk jelet? Tolle, lege...miket dobott elénk a sors. Amire vágytunk, ami hiányzott, és most mégis problémát okoz. A másik oldalon egy másik vágy teljesül.

Az is nagyon jó. És...kötelességünk lenne-e visszatalálni, visszakeresni az utat a volt szerelmünkhöz, tiszta szívvel próbálva esélyt adni neki? Lehet-e ezt ebben a háromszögben őszintén csinálni? Hogyan bánthatunk valakit, aki soha nem ártott nekünk, szeret bennünket és csak értünk él? És nekünk miért nem elég ez így? Miért nem tud elég lenni, sőt, boldoggá tévő? Mi kellhet még? És mégis tudjuk, hogy mi kellhet, mi kell mindenkinek, hiszen emberek vagyunk, meg nem tagadhatjuk magunk...ami boldogabbá tesz mindennél, amiért csak eszköz minden más, ami megszínesít egy szaros novemberi hideg napot is....amitől más szemmel látjuk az egész világot...amiért egy szál karddal szembeszállnánk egy hadsereggel...ami értelmet ad az értelemnek az értelmetlenség szintjén....ami az egyetlen, igazán boldoggá tehet....

és mi van, ha ott egy gyermek, akiért megint felelősek vagyunk, akit nem lehet elhagyni? Mit tehetünk a gyermekünkért??????????Mit tehetünk saját magunkért???Milyen szellemi örökséget, lelki örökséget adhatunk át ezzel neki????

Aki tud, kérem segítsen, akár egy sorral is....de jobban örülnék, ha senki nem látná ezt a sok zagyvaságot, amit írtam. Verselni akartam, de kérdéseim kifolytak belőlem.....

Hát valaki megtalált arra a kulcsszóra engem, hogy "kurvázni akarok...":-))

A magány akkor kegyetlen, ha nem vagy egyedül.

A szorongás és a fájdalom akkor a legsúlyosabb, amikor rájössz, ami elmúlt, azon már nem lehet változtatni, sem visszahozni.

A félelem akkor mar a szívedbe, amikor rájöttél, hogy gyáva vagy.

Ellenség és békétlenség csak belülről jöhet, ahogyan boldogság és béke is. A világod a Te tükörképed.

A múlt elvesztegetett idejét kiharapták az életedből. A jövőddel nem tudsz mit kezdeni.

Halottak napja 2025-ben

Halottak napja 2025-ben

„Istenem. Az utolsók között volt, aki még meghalt.” – suttogta társának a kiborg a temetőben.

„Istenem, micsoda dráma. Mennyi halott. És az ő lelkük már örökre elveszett.” –jött a válasz.

„Biztos erre is meglesz a megoldás idővel.”

„Mi lehetne erre a megoldás?”

„Nem tudom...nem vagyok tudós. A friss halottakkal már kísérleteznek, hogy az indikátorok stimulálják az agyukat. De a nagyfokú agykárosodás miatt többnyire már nem működik a folyamat. A többieket talán DNS-ből helyre lehetne állítani...bár az nyilván nem a már halott lelket hozná vissza. Nem tudom.”

Szótlanul meredtek maguk elé, és elhelyeztek egy virágot a síron. A sír a kiborg anyját rejtette. Tizenkét éve volt már halott. A megemlékezés után a szomorú kiborgok visszaindultak a telephelyükre. Egykedvűen végighaladtak a virtuális termen, és végignézték a hatalmas gépeket, melyeken olyan társaik lógtak, akik csak a virtuális világot választották, és nem igényeltek maguknak géptestet. Az ő életük, agyuk stimulálása révén, már csak a virtuális térben zajlott. Létfenntartásukat mindössze egy másfél méteres gép látta el, melynek üzemeltetésére könnyedén megkeresték a pénzt virtuális térben végzett munkájukkal, de ha nem, akkor sem kellett aggódni, mert a bankok mindenkinek alanyi jogon három hónapig hitelezték az életet akkor is, ha esetleg átmenetileg fizetésképtelenné vált. Természetesen szó van már egy olyan rendeletről, ami az örök életet alanyi jogon biztosítja, de a VilágUnió elnöke nem írta még alá ezt a javaslatot.

„Hallottam, hogy lassan cserélni kell az elemeidet.” – szólalt meg az első kiborg újra. „Tényleg sokat kellett dolgozni, hogy meglegyen rá a pénz?”

„Hát eléggé. Száztizenkét létfentartó gépet kellett üzembe helyeznem, cipelnem...még jó hogy nem tudok elfáradniJ De szellemileg is sok volt. Mindegy, nekem megéri ez a test, nézd...én nem tudnék a virtuálisban lenni. Vagy nem tudom. De nekem kell, hogy legyen testem, érted? Amivel foghatok, tapinthatok, úgy igazán...tudom hogy ez is elektronikus jel, de mégsem annyira mű, tudod? Én konzervatív vagyok...”

„De tudod, azért ez meg is hibásodhat. És ha éppen olyan helyen vagy...”

„Jó persze, rizikós...de nekem ez az élet! Veszélyesen kell élni, nem?”

„Hát igen, én is ezt választottam...de nem tudom, miért. Valahogy nekem is emberközelibb. Nem vagyok én olyan kocka...meg nem is akarok folyton másképp kinézni. Az olyan műanyag...nem?”

„De. Viszont lehet, hogy a következő generáció már nem választhat.”

„Hát ez szinte biztos...”

A kiborgok megérkeztek az energiatárhoz, és leültek, hogy feltöltsék elemeiket. A kényelmes fotelokban robotkarok vették őket körül, rácsatlakoztak a hátukon a megfelelő interfészekre, és elkezdték feltölteni kimerült géptestüket. Közben a hangosbeszélőn megszólalt a VilágUnió elnökének hangja:

„Embertársaim! Virtuláisak és kiborgok! Emlékezzünk meg testvéreinkről, kik a múltban hősként éltek, a halál biztos tudatával nap mint nap keserves küzdelmet vívva! Kik kétségbeesetten próbálták elkerülni az elkerülhetetlent, megtalálni életük értelmét, mégha oly rövidke volt is! Akik tudva tudván, hogy rajtuk már nem segíthet, fejlesztették technológiájukat, tudományukat olyan magas szintre, hogy a mi generációnknak már lehetővé váljon a végcél, az örök élet! Ők a történelem legnagyobb, és legtragikusabb sorsú hősei, mert meghaltak értünk! És ha vissza nem is hozhatjuk már őket, adózzunk hálával emléküknek mindörökké, és soha ne felejtsük el őket! Rövidke életüknek mi adhatunk immáron hálánkkal értelmet. Legyen ez a nap az övék! Találkozzunk velük lélekben, és mondjunk nekik hálát! Ha létezik a másvilág, amit mi már soha nem tudunk meg,reméljük hogy onnan mosolyogva köszönnek vissza ránk! Mondjunk hálát, testvéreim....”

Ezüst Patak zenekar

Ezüst-patak koncert, Siófok

Nagyon vártam már Richye-ék első olyan koncertjét, melyet élőben, a helyszínről hallgathatok meg teljes egészében. Furcsán hangozhat ez az én „számból” avagy tollamból, hiszen az Ezüst Patak a rádiónk „házi zenekara” szinte, rendszeresen játsszuk számaikat, sőt az sem titok, hogy két műsorvezető kollégánk is van a rádió oszlopos tagjai között, akik részt vesznek a zenekar életében. Mindezidáig azonban nem jutottam el koncertjükre, és többnyire csak a rádiónkban is játszott számaikat ismertem, hallgattam. A nemrégiben kirobbant botrány a zenekar körül mindenképp arra sarkallt, hogy véleményt formáljak én is az élő produkciójukról és meghallgassam, még akkor is, ha óva intettek tőle, hogy „elég eklektikus, és nem az én műfajom”. Nos, az én műfajom valóban zúzósabb alapvetően, de nem vagyok egy beszűkült fazon, és a jó zenét bizony minden műfajban – bízom benne legalábbis – elismerem és értékelni tudom.

A zenekar most „legjobb tizenegyével lépett a pályára”, tehát az alapfelállás, Rémi Tündi, Gabrielli Richye, Héri Atis (akivel az interjút is készítettem), Pivarcsi Gábor és Szécsi Attila zenéltek, a Csepel Néptáncegyüttes tehetséges fiataljainak produkciójával kiegészítve. Tündi rendkívül képzett, erős hangja csak eszköz arra a művészi kifejezésmódra, amit előad, és amit tanulni már nem lehet. Richye mélyebb „tónusaival” tökéletesen kiegészítették egymást, egy profi, összehangolt páros benyomását keltették. Nem is szeretnék végigmenni egyenként dícsérve a zenekar tagjait, mert mindannyian nagyszerű formájukat hozták, és együtt alkottak egy megbonthatatlan és harmonikus zenei egészet. Számomra nagy élmény volt a koncert, bár nem vagyok valóban a műfaj rajongója, utólag visszagondolva ismeretlenül sem hagytam volna ki a bulit, és menni fogok a következőre is (ha még el mernek hívni, mert az időjárási körülmények végett sikerült ott összeszednem egy kisebb tüdőgyulladást).Külön kiemelném, hogy a közönség döntő többsége nem ismerte a koncert előtt az Ezüst-Patak zenekart, mégsem nagyon láttam embereket felállni és hazamenni az előadás közben, vagy éppen unatkozni, beszélgetni: mindenki együtt élt a zenével, és mosolyogva tapsolt a számok közti szünetekben, ami azt hiszem, önmagáért beszél.

A koncert egy mesevilágba kalauzolt el bennünket. Ez a mesevilág, a hajdanvolt szép, piros tetős és fehérre meszelt falú, hosszú tornácos vidéki házak, a vidáman füstölgő kémények, a pipázó, nagybajszú, gumicsizmás nagyapák, a sokszoknyás, fejkendős nagymamák, a reggel vidáman kukorékoló friss kakasok, a napnyugtát csendben kísérő, halk szavú csermelyek békés, tejszagú, nemesen édes világa. A világ, ami bennünk él, amíg gyermekek vagyunk, a világ, melyből mindannyian származunk, a közös, dicső múltunk emléke, egy szép szín egy boldog, emberibb Magyarország palettájáról. Jó volt átélni ezt a zenében megelevenedő, magyar, de nem magyarkodó, őszinte, közös emlékezetet, jó volt a jelenlévőkkel cinkosan, lelkünkben egyesülni, közösséget vállalni, és átélni mindannyiunk zenéjét. Lehetett ez némely dalban pajzán, míg egy másikban keserű, lehetett vidám, vagy éppen eposzi és felemelő, mégis érzelmekkel teli, emberi volt, és a lelkekig hatolt.

Nem szentségtörés, hanem misszió, emészthetővé, sőt szerethetővé tenni a mai fiatalok számára a népzenét, hagyományainkat. Ahogyan nem szentségtörés zanzásítani egy Jókait sem (lásd Nógrádi Gábor) ha ettől elolvassák a fiatalok. Minden kornak megvannak a maga divatjai, igényei és lehetőségei, amelyekhez alkalmazkodni kell. Ahhoz, hogy hagyományaink szívünkben – és adott esetben polcainkon is – fennmaradjanak, bizony időről-időre meg kell újulniuk, ha nem is lényegükben, de formai tálalásukban mindenképp. Az Ezüst-Patak ezt a feladatot vette a vállára, és végzi el hihetetlen összhangban, ahol a népzenei alapok, rockzenei gitár-és dobtémák, valamint a „folyó teljesen másik oldalán élő” elektronikus betétek egy forradalmian új, mégis harmonikus zenei egyveleget képeznek, amit Richye úgy aposztrofált, hogy „Urban Folk n’ Roll”. Kérem szépen, hol van az megírva, hogy korunk művészének érzései, gondolatai kifejezésére szigorúan csak a megadott, bizonyos stílusba jól illeszthető hangszereket, zenei megoldásokat szabad csak felhasználnia? Nem ellentétes ez éppen a művészet mindig megújuló és újító, kísérletező jellegével, a művészi szabadsággal? Az Ezüst-Patak minden fontosabb zenei eszközt felhasznál, a teljes palettáról választ, s így fejezi ki önmagát. Nem ez lehet tehát korunk legteljesebb, legjellemzőbb zenéje? Így született meg ez a kategóriát teremtő, értékeket tolmácsoló, komoly művészeti értékkel rendelkező, valódi „jó zene”, amit szívből tudok ajánlani mindenkinek, aki nem annyira szűklátókörű, hogy egyetlen műfajba zárja be magát, hanem nyitott a világ minden szépségére és értékére egyaránt. Korra, nemre, felekezetre és származásra való tekintet nélkül.

További sok sikert srácok, és köszönjük, egy élmény volt!

Dobosi Dániel pincészete

Dobosi pincészet

Felejthetetlen hat és fél órát töltöttünk el Dobosi Dániel pincészetében, 2010 augusztusának elején, Szentantalfán az interjú alkalmával. Csodálatos borkínálatot, fantasztikus marhapörköltet (minden családtagomtól elnézést kérek, de életemben talán a legjobbat) kaptunk, egy igazi, hiteles, magyar vállalkozó és családja végtelen kedvességével, szerénységével, türelmével (mert a végén már bizony az is kellett hozzánk), eredetiségével és vendégszeretetével fűszerezve. Szám szerint 18 üveg bort, két üveg – szintén Dobosi! akácmézet, és 4, 5 literes „borosdobozt” hoztunk el a pincészetből úgy, hogy nem tudtunk mindent megvenni, ami ízlett (és nem sok borból vettünk kettőnél több üveggel)- és én nem is szeretem a vörös borokatJ. Annyi érdekességre, csodálatos dologra tudnám felhívni a figyelmet, hogy nincs a világon annyi papír, amennyi elég lenne hozzá: a Dobosi-féle bordugó, a családi vállalkozás indulása, a tisztes családi ház kerítés nélkül, a kóstoló hangulata, a végtelen nyíltság és természetesség, ami fogadott bennünket, ismeretlen és szinte váratlan vendégeket (negyedórával érkezésünk előtt jelentkeztünk be egy kóstolóra),a kapuba minduntalan szeretettel beköszönő emberek, Dániel önmagában is példát állító emberi mivolta és életpályája, felesége tüneményes lénye, a bioborok készítése, a borokkal elnyert díjak, mind-mind egy-egy írás témái lehetnének, az interjúnkban és a fotókon sem sikerült összefogni mindet. Csak a legfontosabbról van időm és terjedelmem írni: a magyar ember, a magyar férfi és nő, a magyar vállalkozó számomra lenyűgöző példájáról, akik a maguk végtelenül magától értetődő módján mutatják meg nekünk, hogyan is lehet (és kellene) csinálni. Gyönyörű példát mutatva családból, hűségből(32 éve házasok 5 gyermekkel), szeretetből, józan észből, szerénységből és a sikerhez szükséges felfogásból és hozzáállásból minden magyar embernek, családnak és vállalkozónak. Dániel hosszú beszélgetésünk alatt leginkább kikristályosodott vezérelve: „vállaljuk a felelősséget!” Álljunk oda, ismerjük el ha hibáztunk, kérjünk bocsánatot, és próbáljuk meg kijavítani, vagy ha már nem lehet, legközelebb csináljuk jobban: de vállaljuk a felelősséget! Ne másra mutogassunk, ne másra hárítsunk, magunkba nézzünk, és meglesz a megoldás – mindenre. Dániel, aki szakirányú végzettség nélkül, önmaga írja nyertes Uniós pályázatait, aki komolyabb szakmai tudás nélkül sikerre vezetett egy húsz alkalmazottal is dolgozó lakatosműhelyt is, aki maga sem tudja, mikor panaszkodott utoljára az életben, mert az bizony nem szokása, korunkban sajnos ritka madár: pedig példát vehetnének róla apák, férjek, vállalkozók...aki nem sír, hanem teszi a dolgát, aki előre néz és nem panaszkodik, aki nem veszíti el a fejét a sikertől, aki emberléptékű fejlődésben gondolkodik és nem kapzsi, lám, mire viheti ebben a sokat átkozott korban, ebben a sokat átkozott hazában, a „korlátlan lehetetlenségek földjén” is. Dániel elmondta, és ebben a tekintetben szerencsém volt vele, hogy ő vállalkozókkal szeret a legjobban beszélgetni, velük találja meg leginkább a közös hangot (megjegyezném, 11-en vannak testvérek, és mind vállalkozó lett – édesanyjuk csillagos ötöst érdemelne gyermeknevelésből, említi Dániel), mert akik a piacból élnek, sok mindent úgy látnak, mint ő. Megoldásokat keresnek, és nem csak a problémáig látnak, nem keseregnek, teszik a dolgukat a maguk portáján: és ettől lesz majd jobb ez a nagy egész. Nem a politikusoknak kell jobbá tenni az életünket, a cégünket: 5, vagy maximum 10 százalékot tudnak elvenni belőle, vagy hozzátenni: nekünk kell megoldanunk a magunk feladatait, lelkiismeretünk és legjobb tudásunk szerint, és akkor learathatjuk a munkánk gyümölcsét, csalás, mutyizás, lopás és hazugságok nélkül is, tisztes eredménnyel. Micsoda igaz, és józan gondolkodás a mai világban! A modern menedzsment-irodalmon felnőtt fiatal generációnak ismerős elvek, mondatok, talán éppen egy amerikai sikerkönyvből, vagy egy magyar egyetemi tankönyvből...nos, nincs új a nap alatt, de azt gondolom, és ezen nem sértődik meg talán Dániel sem, mert a legjobb értelemben írom, hogy hölgyeim és uraim, íme a józan paraszti ész..stabil családi háttérrel, értékrenddel, céltudatossággal és tisztánlátással...nincs ebben semmi ördöngősség. Itt van a példa, íme, lehet így...Dániel jelenleg 20 hektáron gazdálkodik boraival, és mint elmondta, nem is szeretne tovább növekedni, mert ez még számára a kézben tartható méret: ennél nagyobb gazdaság esetén már nem tudná ugyanazt az odafigyelést nyújtani vendégeinek, a kóstolóra jövőknek, mint most...ugye furcsán hangzik mai modern, pénzhajhász világunkban? Ahogy talán az is, hogy a házigazda saját maga fogadott bennünket a borkóstolón, és végig velünk kóstolta a borokat, beszélgettünk, anekdotázott, és nem rázta le valami rafinált tárgyalástechnikai trükkel vendégeit, mikor már fogyasztottak, vagy nem sózta rá őket valamelyik marketingben kiképzett alkalmazottra, nem hivatkozott fontos dolgokra, „hiszen egy főnöknek az mindig van”, hanem – bízom benne – élvezte a társaságunkat, beszélgettünk, ettünk-ittunk, hatalmas kedvezményeket kaptunk – kéretlenül! – és a végén, talán nem túlzok ezzel, jó szívvel és barátként búcsúzott el tőlünk. Önmagát adta, minden sallang nélkül, őszintén és hitelesen – milyen ritka és áhított kincs ez a mai világban, ugye? Számomra hatalmas élmény volt.

Dániel és Ilonka, köszönjük Nektek! 6 és fél óra alatt is sokat tanultunk Tőletek. (Bár hazafelé már kicsit kanyargósabb volt az út...)J

Zord zenekar

Zord – Disasters Grind

A miskolci Zord zenekar – mint azt a velük készült interjúban is hallhatjátok – immáron tíz éve zenél, és albumukat – többször is és nagy élvezettel! – meghallgatva, koncertjüket végignézve bizton állíthatom, hogy indokolatlan ismeretlenségben. Nem célom száraz adatokat leírni a zenekarról, diszkográfiát, bibliográfiát összeállítani, vagy a tagcseréket felsorolni, ezeket, és mindezek mellett rengeteg hasznos és érdekes egyéb információt Ti is megtalálhattok, ha rákattintotok a www.zord.hu oldalra, mely természetesen az együttes hivatalos weboldala (megtalálhatók a myspace-en is, myspace.com/zordmetal címen). Sokkal inkább szükségét érzem, hogy saját, elfogulatlanul pozitív benyomásaimat megosszam Veletek, és kedvet csináljak Nektek a zenéjükhöz, lemezükhöz, koncertjeikhez, mert nekem nagy élményt okoztak/okoznak, és többszörösen pozitív csalódásokat.

Első lépésben azzal kell kezdenem, hogy még meg sem hallgattam a zenéjüket, már feltűnt, hogy itt egy, a szó legjobb értelmében vett profi csapatról van szó. Igényes a lemezborító, a nyomás minősége, a csomagolás, szó sincs papírtokos vagy otthoni használatra készült nyomtatóval legyártott anyagról. Ezek a srácok komolyan gondolják, amit csinálnak, és szívvel-lélekkel teszik: ez tükröződik mind a zenéjükön, mind az azt körülvevő apróságokon. Meg kell jegyeznem, hogy – kisebb zenekaroktól sajnos szokatlan módon, egy A4-es oldalnyi hasznos bemutatkozó információt küldtek magukról rádiónknak a lemez mellé, külön kérés nélkül, ami rendkívül kellemes figyelmesség munkánk segítésére – és elvégre közös érdek is, de  a legtöbb esetben nem bevált gyakorlat.

Személyes benyomásaim az interjú során megerősítették a fenti gondolataimat, a srácok az élet más területein is sikeresek, komolyan veszik a munkájukat, és mint tudjuk, általában aki az életben egy dolgot sikeresen csinál, az könnyen viszi át ezt a mentalitását más területre is. A koncertjükről, melyet a Crazy Mamában volt alkalmam végighallgatni, szintén csak pozitív benyomásaim származnak. Messze túlszárnyalták zenei tudásban, minőségben, felkészültségben, és véleményem szerint hangulatban is mindazokat a zenekarokat, akik ezen a mini-tehetségkutató estén előttük és utánuk felléptek. Nem hallatszottak ütemhibák, nem volt túlzásba vitt pózolás, a srácok a megfelelő könnyedséggel és élvezettel, de maximális odafigyeléssel tolták a zenéiket, a közönség legnagyobb megelégedésére. Megmondom őszintén, nagyon büszke lennék magamra, ha én lehetnék az a”vájt fülű” felfedező, aki magasröptű pályát álmodva nekik, előre megjósolja a sikereiket, bár születtek már róluk komoly szerzők tollából igen erős pozitív kritikák, de ha én lehetnék az ő Dévényi Tibi bácsijuk, ők pedig az én Y.M.C.A-mJ - elnézést a hasonlatért – akkor ezt évek múlva is emlegetném. Ezzel már el is árultam magam, sokkal többet érzek a csapatban, mint ahol most tartanak, és biztos vagyok benne, hogy nem csak zenéjük minőségével és felkészültségükkel, hanem fantasztikusan jó szemléletüknek és hozzáállásuknak is köszönhetően, ha megmarad a hitük, elszántságuk és kitartásuk, akár nemzetközi szintű, komoly ismertséget és rajongótábort is szerezhetnek a trash metal műfajban. Nagy kedvencem hosszú évek óta a műfaj egyik magyar úttörője, a Moby Dick. Mindenki előtt vállalom a véleményemet, hogy a Zord zenéje talán még náluk is többre hivatott, ha így folytatják tovább a srácok. Nem marad más hátra, minthogy hajrá fiúk, Veletek vagyunk! A zenéjükről pedig nem írtam egy sor konkrétumot sem még, mert ezt az albumot meg kell venni, és meg kell hallgatni...

Utóirat: Kedvesem nem nevezhető éppen trash metal rajongónak. Valljuk be, bár rocker (vagy inkább dark? mindegy), a magyar zenék nagy többségét sem kultiválja túlzottan (sorry, nevelem, lassan de alakul). Amióta először hallotta a kocsiban ülve mellettem a Zord zenéjét, azóta beszállása után jellemzően a következő hangzik el (kocsi indul, CD-játszó indul):

„Mi ez a xxxx már megint?Hol van a Zord? Tedd már be a Zordot légyszi, ezt nem bírom, az az egyetlen értelmes CD van a kocsidban...” (és nem beszéltünk össze!)

Ha valakit nagyon érdekel a fentiekből fakadóan, a kocsiban található egyéb, hasonszőrű zenék: Metallica Black Album, Sepultura Chaos A.D, Anthrax: Sound of White Noise, Iron Maiden dupla turnélemez, stb...)

Na ezt most jól újraélesztjük..

Szűzanyám mennyit változtam azóta, az életemmel együtt, mióta utoljára ide látogattam. Vagy nem is annyira? Ez érdekes kérdés. De azt hiszem igen. Egy férfinak tényleg kell legalább 30 év, hogy magára találjon. Nekem is kellett. A helyemen vagyok.

Addig is, amíg írok, hallgassatok itt: www.muzsikusradio.hu vagy itt: www.motoroshang.hu

Biztos unalmas már, hogy mindig ugyanazt írom le..

...de éppen azon töröm a fejem, mikor mondhattam el utoljára magamról, hogy van egy ilyen, minden igényt kielégítő, jó kapcsolatom? Aki egy személyben produkálja a számomra oly fontos változatosságot?

Most sem gondolok semmi másra, csak izzadó tenyérrel és dekoncentráltan várom a hét órát, hogy mehessek, és láthassam....

Teljes őrület

Maximális szexuális függőség. Teljesen felborult hormonháztartás. Felébredt az alvó oroszlán. 

Fizikailag fájó hiány. Dekoncentrált állapot egész nap. Vad, sosem volt és visszatérő szexuális fantáziák születnek egész nap a fejben, és remegek a megvalósításért. Semmi másra nem tudok gondolni. Itt minden elszabadult. Itt már a józan ész kendővel sem integet, hogy legyőzték. Itt már csak az érzelmek uralkodnak. Kézremegés, torokszáradás, szorongó idegesség, boldogság, bambulás, és mindig csak a szex jár a fejemben. Totálisan függő lettem tőle, immáron nem csak lelki, hanem fizikai, szexuális értelemben is. Kérhetne, követelhetne, csinálhatna bármit, gondolkodás nélkül.

És e mellé szeretet, szerelem, végtelen szeretet, tisztelet, megértés, óvás-féltés, ölelés, elfogadás, büszkeség, melegség a szívben, a gyomorban, mindenhol. 

Mintha kettétéptek volna. És gecire fáj, amikor nem ér hozzám a másik felem.

Amikor viszont eggyé válunk, minden remegő izgalmam, türelmetlenségem semmivé lesz. Most szívem szerint körülbelül két hétig csak benned lennék, és kipróbálnánk mindent, mindent, ami csak az eszembe jut...

Istenemnek

Köszönöm Istenem a jutalmat, hát tudtam, hogy így működik a világ.

Megtaláltam. Sose voltam ilyen boldog. Fenntartások és aggodalom nélkül. Keblemre ölelném a világot. Egy percet sem bírok ki nélküle.

Megvan. Körülbelül 20 éve biztos keresem. Soha többé nem eresztem, ha csak ő nem akarja így.

De úgy érzem, ezt soha nem fogja kívánni. 

Minden megvan benne, amit egy férfi egy nőben kívánhat...sőt, olyan új dimenziók is, amikről eddig nem is álmodtam.

Ő a társam.

Most még anyagilag is felrántom egy kicsit magam, magunkat, mert ez az én dolgom, és élünk boldogan. Köszi, ennyi elég, nem is kell több:-)Megvan mindenem. 

Szerelmes vagyok. 

Ép testben ép lélek

Egészséges a testem, még ha nem is mindig használok neki. De nem lehet, mert a lelkem viszont teljesen kiegyensúlyozatlan, szélsőséges, csapongó, nyughatatlan, és folyamatosan olyan dolgokkal kell táplálnom, ami adott esetben a testemnek árthat, hogy ne őrüljek meg teljesen, és ne emésszen fel a szélsőséges, tízezres erősségű érzelmi löketekkel tarkított, ingatag belső, amit csak háborgó tengeren tudok kormányozni, mert a csendes kis tavacskákat messze elkerülöm.A változatosság, az élet, az izgalom, sikerek, megoldások, kihívások, élmények, szeretet, vágyak, azonnali és csillapíthatatlan akarat-rohamok, türelmetlenség, szabályozatlanság, vészes fegyelmezetlenség. Bohém és vidám külső, néha problémák nélkül is önmagát szétszaggató és elvágyódó belső. Akinek soha semmi nem jó, ami volt, ami lesz és ami van, mindig sajnálja és siratja az elszalasztott dolgokat, a választásokat, minden döntésnél és életútnál letörik egy sarka és örökre abban az útkereszteződésben marad, hiába tér vissza és szedi össze milliószor. 

És nem fogad el semmilyen korlátot, születésétől fogva szabad, független és akaratos, sőt, semmi sem törheti le szándékát, semmi sem csorbíthatja akaratát, semmi sem lassíthatja, pláne nem állhat az útjába. Mindent keresztülvisz, ha másképpen nem, telekinetikus vagy egyéb erőkkel. Energiabomba, energiája határtalan, de ritkán koncentrálja egy dologra, pedig a napsugarak is csak az összegyűjtött fénnyel, nagyító alatt pusztítják el a hangyát, inkább szétcsapong, mindenhová figyel, szétcsúszik, szétesik, csökkenti saját hatékonyságát, mert habzsol, mindent akar, fél hogy lemarad, nem tud egyet választani. Nem tud kitartani, mert olyan kevés az idő, és annyi mindent ki kell próbálni (vagy éppen annyi mindenkit). Soha nem lehet kifelé őszinte, mert érzi a gázokat, és inkább megfelelni akar. Mindig ő a bohóc, a hangulatfelelős, a sztorizós, a társaság középpontja, és mindig még többet akar, semmi sem elég neki, még több nőt, még több pénzt, még több sikert, még több elismerést, és kipróbálni, megélni mindent, mindent, ami csak jó és amit csak lehet. 

Egy nap alatt képes 180 fokos fordulatra, aztán másnapra visszafordulni. A kiegyensúlyozottságnak nyoma sincs benne. Nem hogy a monotóniát, de még az ismétlődéseket is gyúlöli. Képtelen rituálékat, napi rutinokat vinni az életébe, mert másodszorra vagy harmadszorra már hánynia kell tőlük. Képtelen komoly eredményeket elérni, mert nem akar felmászni a csúcsra, elég annyi, ha tudja, hogy fel tudna. Csak magának akar igazából bizonyítani.

Csodálom, becsülöm azokat a kiegyensúlyzott barátaimat, akik reggel fél nyolckor felkelnek, készítenek maguknak egy kis reggelit, esznek, fürdenek, elvégzik a napi rituálékat, bemennek dolgozni, ebédszünetben beszélgetnek, esetleg egy keveset kávéznak, majd délután hatra hazaérnek a munkából, beszélnek telefonon a családjukkal, barátaikkal, főznek maguknak valami vacsorát, mosnak, takarítanak, vasalnak, és este a tévé vagy egy jó könyv mellett csendben elalszanak az ágyban, esetleg hétvégén összeülnek egy sörre a haverokkal, de mindig mértékkel isznak és költenek, nem drogoznak, nem csajoznak, nem kurváznak, és nem is hiányzik nekik, esetleg vasárnap meglátogatják anyut-aput, vagy elmennek kirándulni, és nekik ez jó és elég. 

Ehhez képest nekem minden napom más kell, hogy legyen, nincs semmi állandóság, csak a változás, minden izgalom, minden új, rengeteg az impulzus, amire reagálni kell. Ha akarom, délután négykor kelek fel, ha akarom, reggel 7-kor. Ha akarom, eltűnök három napra, és senki sem tudja, hol vagyok, ha akarom, egész nap dolgozom, mint egy őrült. Ha akarom, hétfőn kezdődik a hétvége, hogy egész héten tökrészeg legyek, ha akarom, szombaton megyek csak bulizni, és egy korsó sört iszom. Ha el akarok jutni Kubába, eljutok. Ha meg akarok dugni valakit, megdugom. Ha kurvázni akarok, kurvázom. És nincs fékpedál, csak gázpedál. Nem állíthat meg senki és semmi, csak saját magam. Ami adott esetben jó is lehet, minden csak a motivációtól és a megfelelő példaképektől függ. Namost azért Csáth Géza, Szabó Lőrinc, stb. nem a legjobb példák, apámról, anyámról nem is beszélve (főleg apámról) inkább valami Kürti Sándor-féle mintát kellene keresnem, de mit csináljak, ha nem tudom fegyelmezetten betartani, ami jó lenne nekem?

MIT TEGYEK, HA AZ NEM ÉN VAGYOK? Szerintem nem voltam több tizenkettőnél, amikor elkezdtem írni egy novellát. Valamilyen oknál fogva már akkor, erős szülői burok és szabályozás alatt, csendes iskolásévekben, buliktól, csajoktól messze tartva, már ez a probléma látszott életem fő vonalaként kikristályosodni. A novella úgy indult, hogy a főhös cigarettát szív a Népligeti buszmegállóban, és telefonon felhívja egy gyerekkori barátját, tél van, bokáig érő hó, gyönyörű, filozofálgatós idő (Szilveszter barátom hős utcai házibuliján S. Zolival sétálva éreztem ezt a feelinget, Istenem, de gyönyörű volt, mennyire jó volt átélni, és mennyire rossz, hogy már nem ott vagyok, ugyanakkor mennyire jó is, sosem akarok meghalni, állítsuk meg az időt!!!!!), alaposan le van írva benne a táj, de belül is (a lélekben) nem csak kívül. A férfi megkeresedett harmincas, depressziós, egy elpazarolt, eltékozolt, tehetséges életet sirat, a sajátját. Nem lehet tudni, mi történt vele, csak az derül ki, hogy mulatott, nőzött, ivott, dohányzott, talán még drogozott is egész életében, és nagyon depressziós. Nincs senkije, talán semmije se, rettentően okos, de nem tudott élni az életben a lehetőségeivel. A barátja, akivel beszél, csendes, nyugodt, tisztességes férfi, egy olyan ideális fajta, aki nem is létezik talán, két gyermeke van és egy felesége, szeretetben, boldogságban, szerényen (Istenem belőlem hiányzik ez a szó!!!) élnek, és elégedettek az otthonuk nyugalmával. A két férfi kora gyermekkoruk óta jó barát. A depressziós férfi csak annyit mond a másiknak, hogy igazad volt, miért nem hallgattam rád, azt kellett volna tennem, amit te javasoltál. Van még néhány elfúló, drámai mondat, majd a telefonáló egy forgótáras revolverrel halántékon lövi magát, és meghal. Innen indul a történet, ami a kora gyermekkorba sebészi pontossággal visszamenve és részletezve elkezdi feldolgozni a férfi életét, hogy miképpen jutott el idáig. A két férfi élete természetesen, a rengeteg közös élménynek köszönhetően párhuzamos szálon fut.

A regényben én voltam az a férfi, és Gyuri barátom a családos ember. Most érdekesen áll az életünk, mert ő ma Magyarországon az öngyilkossági kísérlet csúcstartó rekorder, és semmi sincs rendben az életében, míg az enyémben a saját magam által teremtett szabadságon át nézve tulajdonképpen minden nagyon is rendben  van, mégis rettegek, félek attól, hogy ne én legyek az a férfi, aki megbánja az életét. Ne értsen félre senki, nem akarok öngyilkos lenni: annál sokkal rosszabb együtt élni hibás döntéseink következményeivel, egy eltékozolt élet tudatával.

Predesztinálva vagyok valamire, nem véletlenül kaptam ezt az agyat, amivel rendelkezem, nekem valamit, az átlagnál jóval többet le kell tennem az asztalra, ez itt most nem nagyképűség, de a tehetség kötelez (bár nem tudom, konkrétan mire) és én mindig bizonyítani akartam, tényekkel, számokkal, eredményekkel mérhető módon, hogy igen, méltóan éltem a képességeimhez. Ez egy nagyon erős motiváció volt bennem, a megmutatom, és miegymás. Nem is értem, lázadó tini koromban a szerencsétlen idióta gimnáziumi tanáraim (tisztelet a kivételnek) hogy nem tudták ezt a motivációt életre kelteni bennem (mert gecire nem tudták) utána viszont mindenkinek és minden feladatnak maximálisan sikerült. Ezt igazolja a mérhetetlen ambícióm a szebbre, jobbra, többre, a vállalkozásom, és mindenem. A vállalkozás az egyetlen, amire talán tényleg büszke lehetek, ami a szellememből pattant ki, és amit leraktam az asztalra, de ezt még édeskevésnek érzem az én szerteágazó képességeim alapján. A matematikában, a zenében, az irodalomban, a tudományokban, az oktatásban, a társadalmi szerepvállalásban, sok helyen tudnék maradandót alkotni, és kellene is, csak mindennel foglalkozni nem lehet sajnos, egy életben nincs rá idő. Egyet választani pedig nehéz. De szeretnék büszke lenni még egy könyvre, egy novellára, egy versre: egy felfedezésre, egy újításra, ami fennmarad az idők során, és segíti az emberek életét. Akkor talán elégedett lennék, bár azt hiszem, akkor sem érezném soha, hogy teljesen kihasználtam volna szellemi kapacitásomat. A csúcson néha magányos az ember, és rossz, ha le kell menni alacsonyabb szintekre, hogy például kommunikálni tudjunk emberekkel. De mosolyogva bevállalom, mert a jó vezető az, aki ereje és hatalma tudatában és felhasználásával, nem pedig azzal visszaélve segíti és szolgálja maximálisan a többieket, az alatta dolgozókat, élőket.  Menedzseri képességekkel rendelkezem, ami egyrészt azt jelenti, hogy nem vagyok elég alapos abban, hogy elmélyüljek egy területen igazán, viszont gyorsan jó rálátást és áttekintést szerzek bármely területen, és meglátom a lényeget, ahol szükséges (nomeg azt, hogy miképpen csináljunk belőle pénzt és hogyan marketingezzük, de ez már egy másik történet:-)))))))))))))))))))

A kapcsolatomban  most azt hiszem, megtaláltam az állandóságot. Legalábbis egyenlőre. Itt vége a csapongásnak, pengeélesen egy nőre fókuszálok, és nem fullaszt, nem fojtogat az érzés, magam választottam és büszkén vállalom. Mert nekem most ez a jó. Nem is tudnék másképp cselekedni. Sok mindenkinek lesz erről negatív véleménye, de szembemegyek velük. Jövőt akarok. A hétvégi buliban sajnos nélküle voltam, és megkérdezték, (egy csaj ráadásul, akinek gecire bejöttem) hogy ki tetszik nekem a lányok közül, kivel szemezek, stb. mert az ő társaságukban nincsenek titkok. Erre én röhögtem magamban, gondolván, hogy bazmeg, körül se néztem:-)))))))))))Persze nem hitte el, de igaz volt. A lelkem fele ott maradt az én kis drágámnál, és fogalmam sem volt, hogy nők vannak körülöttem. Aztán nagy unszolásra mondtam, hogy az a kis szöszi, tetovált derékkal, aki nagyon rázza a hard techno-ra a seggét, na az bejön, de valószínűleg ezt is csak azért mondtam, mert ugyanolyan alkata volt, mint az én kis vámpírkirálynőmnek. Akivel ma is egy csodálatos napot (délutánt, estét) töltöttem együtt, ki sem mentem anyuékhoz, és basszus megértették!!! És egy rossz szót sem szóltak. Nagyon jól esett.

Úgy feküdtünk hárman a cicával, mint egy család. Mintha a gyerekünk lett volna:-) Na jó, csináltunk olyan dolgokat, amiket egy gyerek előtt nem kellene:-))))de akkor ő meg elkezdett dorombolni, úgyhogy valószínűleg nem jött lányos zavarba. Mit gondolhat magában egy macska?:-)))))))))))))

Szakadó esőben kiautózni kirándulni nem volt a legjobb ötlet, de vidáman telt ez is. Aztán filmeket nézegettünk, stb. jól elvoltunk. Sokat kellene most a céggel foglalkoznom, hogy minden jól menjen, de geci nehéz rávenni magam, én már csak dirigálni szeretek. Gecinek hiányzott ez a gazdasági válság, miért nem ment felfelé a gazdaság még pár évig, milyen nyugodt lehetnék.

Amúgy jó hétvége volt, mindenképpen, finoman, óvatosan kimondom, hogy szerelmes vagyok, sőt, talán azt is kimondhatom lassan, hogy szerelmesek vagyunk. És milyen egyszerűen, természetesen  és elterveúzhetetlenül jön ez, és egycsapásra mindent megmagyaráz (lásd a mi szükség kapcsolatra és hűségre? kezdetű post-ot) amit korábban nem értettél. Pedig megígértem magamnak, hogy a nyarat még szingliként csinálom végig, és nem hagyok ki semmit, harmincadik születésnapomra pedig a barátaimtól egy japán és egy néger kurvát kérek (egyszerre). De ez a lehetőség most igazából nem is érdekel:-) És attól sem fuldoklom, ha soha többé nem lesz más nőm, csak ő. Durva, mi? De igaz. Persze bármikor szétmehetünk, szakíthatunk, ahogy történt ez már velem a múltban is, és akkor biztosan megint kicsapongó életet fogok élni és kipróbálok, bepótolok, megélek mindent (bár már ebben sem vagyok biztos) de ha együtt maradunk egy életre, akkor sem hiszem, hogy mindez hiányozni fog. Kicsit nehezen mondok nemet a nőknek,  de egész jól alakul:-) Szombat este kíválóan sikerült szegény R-el szemben. Én nem vagyok egy józan ember. Sosem voltam. De ez a kapcsolat remek harmóniában indul. Minden kiegyensúlyozott. Úgy érzem, az első perctől fogva összeillünk, és nem kell csiszolódnunk egymáshoz. Csak így is maradjon. És akkor továbbra is, ki tudja meddig, talán örökre, nagyon boldogok leszünk és lehetünk. Adja Isten. Ezzel meg is van a jutalmam, tudod, drága Sors-Istenem, amire gondoltam. Ahogy rám néz, aminek engem tekint, és én őt aminek, mindennek kurvára megvan a helye, mindenki jó helyen van ebben a kapcsolatban, és ott, ezen a jó helyen, jól is érzi magát. Órákig tudnék erről mesélni, de most nem fogok, Visegrád felé a kocsiban neki már nagyjából megtettem, de lehet, hogy még le is fogom neki írni. Tiszteljük és szeretjük egymást, és elismerjük. És mindenki automatikusan ott áll, és ott is keresi a másikat, ahol lenni szeretne. 

A következő nagy bátorság (bár nem is annyira nagy) megmutatni neki néhány olyan művemet, amit talán meg lehet. Meglátjuk, mi lesz belőle. Azt mondtam, az ember másképpen szeret 18, 25 és 30 évesen, és ez egy természetes fejlődési folyamat. Hát faszság az egész. Ugyanúgy szeretsz, csak már rutinosabb vagy, nem üt be az újdonság erejével. Mint a gokart-pályán a jól ismert kanyar. Mikor először mész, lábad félig a féken, bizonytalanul rántod be a kormányt, kicsi az önbizalmad, nagyon figyelsz, és nagy az örömöd, ha sikerül. Tizedszerre rutinból engeded el egy pillanatra a gázt, precíz íven fordulsz, és csak egy kipipálandó egyszerű feladat sikerével kecsegtet a dolog. Talán nem tökéletes a hasonlat, de valami ilyesmit gondolok. 

És azt, hogy már a gyermektől sem félek, ha a szemébe nézek. Pedig félhetnék, de nem teszem, mert valamiért nem tudnék, ha akarnék sem félni ettől a dologtól.

Angelica Houston. Addams Family.

Milyen sorsszerű, hogy M, B és A is egy este alatt megismerték. Sőt, még más is látta, tök véletlenül. Ki hitte volna még mindezt akkor. Milyen érdekes dolgokat produkál az élet.

Mindannyian a sors kezében vagyunk, ő fogja a kormányt, de súghatunk a fülébe irányokat.

Befejezem, mert álmos vagyok, tompul az agyam és aludni kéne, nomeg geci hosszú lesz a bejegyzés.

És holnap boxedzés reggel, 8:20-ra megyek Á-hoz. Utána jelmezkölcsönző, aztán munka? Vagy még ki tudja, hogy lesz. Este pedig disznótoros vacsi a drágámmal. 

A cég jó, munka pipa. Box, kondi (vagy egyéb küzdősport, kondi) sport jó, pipa. Menedzserkönyvek, mint olvasmányok és szépirodalom jó, pipa. S mint társ, abszolút pipa.
Kis Tigris, mint autó, akár egy életre pipa. Zippóm, mint öngyújtó, 16 éve pipa, és mindig az is marad. Mégiscsak van itt koncentráció????:-)))))))))))))))))))))

A sátán kutyája

Sátánbarbim. Vámpírkirálynőm. Úrnőm. :-)))Mindenem. Egyre jobb érzés egész nap rá gondolni. És már azon aggódom, hogy nem tudjuk együtt tölteni a szombat estét. És úgy érzem, valahol ez a kapcsolat egy arany középút. Lehet.

Hú de kurva nehéz úgy blogot írni, hogy tudom, hogy olvasod, Adrienn:-))) Olyan mintha valaki figyelne egy kulcslyukon keresztül. De azért igyekszem:-)))

Egyszer egy pap hittanórán arra a kérdésre, hogy "Hogyan képzeljük el azt, hogy Isten mindent lát?" azt válaszolta, hogy úgy kell élnünk az életünket, mintha tudnánk, hogy minden pillanatunkban, minden cselekedetünket látná idős, kedves és mélyen vallásos nagymamánk, aki a legjobbat akarja nekünk, nagyon szeret minket, de borzasztóan konzervatív és régimódi: és csak olyan dolgokat tegyünk meg az életünkben, ami neki is tetszene. 

Hát drága nagymamám, Te mélyen vallásos voltál, imádtalak, szerettelek, Te is engem ,  és a legjobbat akartad nekem mindig, de azt hiszem, kevés kivétellel büszke lennél rám:-))) Nade azért ez nem ugyanaz. Mondjuk szilveszterkor azért letakartam volna a szemed...

Voltam ma a PIM-ben (Petőfi Irodalmi Múzeum) és megtekintettem a Nyugatos kiállítást. Természetesen elsősorban Csáth Géza miatt mentem, és nem is csalódtam. Sajnos a kiállított könyveket nem lehetett megvásárolni:-)Nem sok pénzt hoztam volna haza. Kosztolányiról is rengeteg kép, kézírás és egyéb van, talán még egy audiofelvétel is, ahol élőben hallhatod, milyen volt a hangja, érdemes lehet elmenned! 600 ft a jegy, annyi mint egy doboz cigi, megéri:-)

Aztán voltam a jelmezkölcsönzőben, na ahol anyu vendége dolgozik, az egy rakás sz..., nem jelmezkölcsönző, de aztán átmentem a Maszkába, a Bonnie mellett van, www.maszka.hu , na ez igen. Ha valaki szeretné a szexuális életét egy-két jópofa és szexi jelmezzel feldobni (én például olyan apácaszerelést láttam, harisnyakötővel, jórészt lakkból, hogy ejnye...) ajánlom szeretettel.

Én a papok és kurvák partira készülök egy komoly reverendával:-))))) Biztos istenkirály lesz. Aztán szükségem lesz egy SS-egyenruhára is, de ennek a célját most már nem írom le:-))Legyen elég annyi, hogy a darab címe: Eichmann és Ráhel szerelme:-))) 18-as karikával:-))))))))))))))))))))))))

Gyanítom egyébként, hogy...van még olyan olvasóm, aki miatt egyre több lesz a cenzúra...majd kíváncsi vagyok, lebuktatja-e magát:-)))

Édes Istenem, azt kérem még Tőled, hogy rázódjunk vissza az anyagi biztonságba, jólétbe, bőségbe, ne legyenek problémák, kicsit tudjunk félretenni, és mellette élhessünk jól, nélkülözések, adósságok és idegeskedés nélkül, legyen meg annyink, hogy jól érezzük magunkat, és ne kelljen semmi apróságról lemondanunk. És ne kerüljek olyan helyzetbe, ami anyagi szempontból nekem már megalázó, ahol nem tudok nagylelkű lenni, ahol kellemetlenül érzem magam, hadd halmozzam el a szeretteimet, barátaimat mindennel, amit meg szeretnék adni nekik.

Most ezen leszünk...nincs még nagy gáz, de meg kell húzni a vészkart, hogy ennél nagyobb már ne is lehessen. Sajnos leépítések lesznek a cégnél, többet fogok dolgozni, vasakarattal, és maximális hatékonysággal, és szépen kifizetjük az adósságokat és visszahozzuk a nagyon erősen pozitív cash flow-t. Méghozzá márciusra már masszívan nyereségesek leszünk. Addig megérkezik a folyószámlahitel is, mindkét banktól. És szépen egyenesbe kerülünk, nyugalom lesz és biztonság. Vagy inkább máris ez van? Élesen látom lelki szemeim előtt a fejlődés útját. 

Szombaton megint megyünk le Kókára, és átmegyünk Gyömrőre bulizni. Kitaláltam, hogy rommá iszom magam, de Á-nak nem annyira tetszik ez az ötlet. Már megint ki kellett cenzúráznom valamit:-)))

B-nek intézem az ablakok, nyílászárók cseréjét. Kíváncsi vagyok, mennyire gondolja ezt komolyan. Hamarosan létrejön a DrégelyBau:-)))ami azért lesz jó, mert megint több lábon fogunk állni. Csak ez Isten adja, most már olyan láb legyen, ami kellőképpen erős és rentábilis. 

Érdekes, hogy az ember lelke folyamatosan mennyit változik. Mindennel együtt. Nálam az az érdekes, hogy akár napról napra is képes vagyok hátraarcokat venni 180 fokkal. 

Motiváltabbnak kell lennem a munkában egy kicsit, és minden rendben lesz világomban:-)

Adrienn, kötelező megnézni : Magyar Filmszemlés film, (számomra) ismeretlen rendező, címe: Rövid, de kemény életem.  Van benne egy meglepetés Neked, ami tetszeni fog:-)) De amúgy is nagyon poénos film. Kicsit művészflim, de vígjáték.